Hogyan teremthető meg a 100% német tanulói környezet?

Szerző: | Cikkek

“Hogyan lehetne bárki számára itt Magyarországon megteremteni azt a környezetet, amiben a nap 24 órájában csak és kizárólag németet hallgat, mint a német gyerekek? Szerintem ez sajnos nem lehetséges.”

Azt hiszem itt alapvető félreértés van. A 100% német 0% magyar elv nem arra vonatkozik, hogy tanulóink akkor fognak megtanulni németül, ha egész nap reggeltől estig csak ezt a nyelvet hallják. Hiszen ez a feltétel Magyarországon valóban aligha megteremthető, ráadásul önmagában az, hogy egész nap német nyelvet hallasz, még nem feltétlenül eredményez elsajátítást, ha nem valósul meg az értésre vonatkozó feltétel.

A 100% németnek a tanulói környezetben, vagyis tanulásod közben kell megvalósulnia. Tehát filozófiánk lényege az, hogy ha a tanulási folyamatodba magyarázatok szintjén belekerül a magyar nyelv, az kontraproduktív lesz, mert lehet, hogy esetleg a tanár számára kevesebb energia befektetésével jár az azonnali “értés” megvalósítása, ám hosszú távon a nyelvtani magyarázatok, a nyelvtanos gondolkodás és a szókincs fejedben történő fordítgatása gátolni fog a folyékony beszédkészség kialakulásában.

“De míg a német anyanyelvű gyerekek a fogalmakat is németül tanulják meg, az én agyamba már minden bele van égetve magyarul. Akkor ez is gátló tényező lesz a tanulásom folyamán?”

Önmagában az a tény, hogy már létezik a fejedben egy kialakult magyar fogalomrendszer, nem fogja gátolni az egynyelvű tanulásodat. Sőt! Mivel ugyanazt a kulturális nyelvet beszéljük, sok mindent el tudok neked magyarázni anélkül, hogy magyar szavakat kellene használnom. Azt mondom, hogy “das Geld”, közben összedörzsölöm a hüvelyk és mutatóujjamat és tudni fogod, hogy a pénzről beszélek. Azt mondom, hogy “gut” és feltartom a hüvelykujjamat és tudni fogod, hogy ez “jó”!

A lényeg tehát, a 100% német nyelvű tanulói környezet esetében, hogy kizárja a magyart, mint közvetítő nyelvet. Mert minden magyar nyelvű magyarázat, jegyzetelés „lenullázza” az éppen megtanultakat, és nem ad lehetőséget arra, hogy kialakuljon a németül gondolkozás, ami a beszédkészség alapja.

Mindemellett jó meglátás az, amit a gyerekekről írsz: ők nem csak a nyelvet tanulják meg, hanem minden mást is, hiszen egyáltalán nem rendelkeznek fogalmi értéssel. Éppen ezért, mivel felnőttként már “csak” a nyelvet kell tanulnod, sokkal kevesebb energiaráfordításra lesz szükséged, mint egy kisgyereknek. Nincs tehát szükséged 24 órás nyelvi környezetre, napi 30-40 perc koncentrált tanulás elegendő, ha a tanulásod kizárólag német nyelven zajlik.

 

100% német tanulói környezetben történő hatékony tanulásért kattints a gombra: